Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
Donald Trump amerikai elnök kijelentette a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva, hogy csalódott Vlagyimir Putyinban, amiért többszöri próbálkozás ellenére sem tudott egyezségre jutni az orosz államfővel az ukrajnai tűzszünetről.
Brüsszelnek kellene "okosan olvasnia az amerikaiakat", és ez alapján a helyes tárgyalási taktikán keresztül érvényesítenie az unió kereskedelmi érdekeit - vélekedett a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
A világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) külügyminiszterei és az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kedden közreadott közös közleményükben megerősítették támogatásunkat az Izrael és Irán között Donald Trump amerikai elnök által bejelentett tűzszünet mellett.
Donald Trump amerikai elnök ott lesz a NATO-csúcstalálkozón Hágában, ahova kedden utazik el Washingtonból - erősítette meg a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
Európa "üdvözli (Donald) Trump (amerikai) elnök tűzszüneti bejelentését.
Az ABC amerikai televíziótársaság elbocsátotta korábban már felfüggesztett vezető riporterét, Terry Morant, aki a hétvégén éles kritikát fogalmazott meg Donald Trump elnökkel és Stephen Miller fehér házi tanácsadóval szemben.
Donald Trump újabb katonai támaszpontok visszanevezését jelentette be az amerikai hadsereg negyed évezredes fennállásának ünnepségén kedden.
Beutazási tilalmat rendelt el Donald Trump amerikai elnök csaknem 20 ország állampolgárával szemben nemzetbiztonsági kockázatokra is hivatkozva szerdán.
Donald Trump amerikai elnök határozottan bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnököt az orosz hadsereg Ukrajna ellen végrehajtott legutóbbi rakétatámadásai miatt vasárnap.
Szerző: Ancsy
itt:
külföldi gazdasági hírek
Donald Trump július 9-ig elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett vám bevezetését, miután telefonon beszélt az Európai Bizottság elnökével – az amerikai elnök ezt keleti parti idő szerint vasárnap este jelentette be újságírók kérdéseire válaszolva.
Donald Trump nem zárta ki, hogy személyesen vesz részt a csütörtökre Törökországban tervezett első közvetlen ukrán-orosz tárgyaláson – az amerikai elnök erről hétfőn beszélt újságírók előtt, mielőtt a Közel-Keletre utazott.
Donald Trump hétfőn rendeletet ír alá a vényköteles gyógyszerek árának a csökkentéséről, a "legkedvezőbb elbánás" politikájának a bevezetéséről a gyógyszerárak szabályozásában - jelentette be az amerikai elnök a Truth Social online hírcsatornáján.
